Turisztikai és Vidékfejlesztési Tanulmányok II. évfolyam 1. szám

Az II. évfolyam 1. szám elérhető itt: Indítjuk a 2. évfolyamot! Tisztelt Olvasó! Még nincs egy éve, hogy sok lelkes kolléga összefogásával útjára indítottuk a Turisztikai és Vidékfejlesztési Tanulmányok tudományos folyóiratot. Indulásunkkor Bay Zoltán alábbi gondolatát választottuk mottónknak: „Az emberi kultúrának a tudomány az alapja, ezért kell legszélesebb körben terjeszteni.” Ennek jegyében igyekeztük újságunkat terjeszteni, Bővebben …

Megjelent a “Turisztikai és Vidékfejlesztési Tanulmányok” II. évfolyam 1. száma

Tisztelt Olvasó! Megjelent folyóiratunk második évfolyamának első száma, amely a “Folyóiratunk” lapfül, “Aktuális számunk” menüpontban, vagy itt () érhető el. Ebben a számban öt tanulmányt  gyűjtöttünk össze a turizmus és vidékfejlesztés témakörében. Reméljük, hogy az általunk megjelentetett publikációk olvasása tartalmas időtöltésül szolgál Önöknek. A Szerkesztőség